Pár hete megjártuk a Bethesda kórházat. Egész komoly időt, öt napot töltöttünk bent, és a végére már nagyon haza akartunk menni. Node ki szeret kórházban lenni, ugye?

Valahogy Ágostonnal betegség szempontjából nagyon nem egyszerű, szegényem konstans elkap valami nyavalyát, gondolom betudható ez annak is, hogy van egy másfél évvel idősebb bölcsis nővére. Tavaly bölcsikezdés óta folyamatosan egyik betegségből a másikba esik, tarkítva a fogzással és a nem alvással. Ezt időnként megdobom egy kis munkával is, csak hogy ne csak betegségről szóljon az itthoni élet. 

Már azt gondoltuk, hogy így nyárra elmúlnak a takonykórok és egyéb társaik, és amikor már tényleg kezdett minden jobb lenni, benyalta a fiam a szalmonellát. De úgy izmosan, nagyon megijesztősen köszöntött be. A strandolás után egyszercsak bágyadság és  nem evés, nem ivás következett. Másnap ez folytatva, megtarkítva azzal, hogy már az anyatejet is kihányta és közben pár órákra volt csak ébren. Nyilván hétvége volt, nyilván az ember nem akar ügyeletre menni, mert szívás, és sem magát sem egyévesét nem szivatná feleslegesen. Hétfőn kezdődött a bölcsi szünet, hát jöhetett a szitter én meg mehettem az orvoshoz, aki azonnal a kórházba utasított minket. Ágó vénáját laza háromnegyed órán át keresgélték, szúrkálták, míg végre sikerült beadni neki az infúziót. És akkor innen volt még öt napunk. Betegség diagnózis találgatások és lassú felépülgetések következtek. Aminek a közepén jött egy meló. Próbáltam győzködni a megbízómat, hogy adjon egy kis határidőt, mert sem internetkapcsolatilag, sem helyszínileg, sem lelkileg nem voltam toppon. Szerencsére nem volt gond, kaptam haladékot, és még így is idő előtt sikerült beadnom a munkát. Akkor azért virtuálisan kicsit hátbaveregettem magam. 

Szóval valahogy még így is meg lehet oldani, még kórházból is, nehezen is, de az ember agya funkcionál, és képes átkapcsolni "féltő anya" üzemmódból "dolgozó nő" üzemmódba. Igazából szerintem egy nőnek nagy erőt ad a gyereke, mert tudja, ha egy kis visító kisbabát képes eljuttatni a gyermekkorig (és majd felnőttkorig) akkor az már szinte ujjgyakorlat, hogy mindemellett dolgozzon is. Érdekes, hogy sok munkáltató pont a problémát látja a dolgozó anyákban (persze beteg a gyerek, és lesz is még egy ideig, és?) nem pedig a szervező és koordináló zsenit. Pedig ha valamiben sokat fejlődik egy nő az anyaságban, akkor ebben biztosan. Szervez, időt beoszt, átstruktúrál, átgondol, átszervez, újratervez egész nap, egész héten, mindig és folyamatosan. Ez egy isteni nagy előny, amire gy szert tesz, a még nem anyukákhoz képest. Olyan szinten tudok fókuszálni a melóra mióta anya lettem mint sose azelőtt. Ha tudom, hogy van egy órám dolgozni akkor azt a-tól z-ig kihasználom, mert tudom, hogy ki kell, mert ki tudja mikor lesz még olyan időszakom aznap amikro dolgozni tudok. Szerintem ez egy kétségtelen előny.

De azért ne kapjátok el a szalnomenllát, olyan rossz nézni, ahogy a kis mazsola szenved. Szerencsére minden csak átmeneti, és most már megint helyreállt a rend. Egyelőre.